Anyakönyvek

Gyülekezetünk Lelkészi Hivatalában megtalálhatóak azok az anyakönyvek, melyek 2006-tól vezetik azon evangélikus állampolgárok neveit és adatait, akik Győr-Ménfőcsanakon keresztelkedtek, konfirmálkodtak, esküdtek vagy temettek el. A 2006 előtti adatokat a Győrújbaráti Evangélikus Egyházközség Lelkészi Hivatalában találják. Anyakönyvi kivonatok kérése: Keresztelési, konfirmációi, esketési anyakönyvi kivonatot kérésre kiállítunk. Ehhez kérjük megadni a

Tovább

Önállósodás

Már a templom tervezése és építése során felmerült a gyülekezet vezetőségében az a gondolat, hogy a központi fekvésű templomtelekre valamikor a jövőben parókiát is lehetne építeni. Az akkor inkább még csak titkos álom közel ötven esztendővel később lett valósággá. Az 1989-es rendszerváltást követően a gyülekezet visszakapta a Győri út 119. szám alatt álló, korábban államosított iskola épületét és a hozzá tartozó telket. A döntő lépést a pa

Tovább

Templomépítés

Az államosítás miatt egyre bizonytalanabb lett a helyzet a tekintetben, vajon meddig tarthatja a gyülekezet az iskola-imaházban alkalmait. Egy 1949-es jegyzőkönyvi feljegyzés arról tanúskodik, hogy a gyülekezet részéről egyre nagyobb igény jelentkezett arra, hogy rendszeresen legyenek Ménfőcsanakon istentiszteletek nemcsak a hivatalban lévő kántortanító, hanem a lelkész szolgálatával is. Ezt a kívánságot az akkori nagybaráti lelkész, Kiss Samu felé tolmácsolta a g

Tovább

Adakozás

“Van, aki bőven osztogat, mégis gyarapszik, más meg szűken méri járandóságát, mégis ínségbe jut.” Példabeszédek 11:24. Hogyan lehet segíteni gyülekezetünk működését, fennmaradását? Elsőként szeretnénk megköszöni minden pénzbeli és nem anyagi jellegű támogatást, kétkezi munkát, időt, mellyel gyülekezetünket segíti! Öröm látni, hogy egyre többen gondolják úgy, jó a Győr-Ménfőcsanaki Evangélikus Egyházközséghez tartozni és mindezt az év

Tovább

Úrvacsora

Templomunkban minden hónap első vasárnapján úrvacsorai közösségben lehetünk együtt! Luther Márton Kis Kátéja röviden és tömören ezt tanítja az úrvacsoráról: “Mi az oltáriszentség? Felelet: Jézus Krisztus Urunk valóságos teste és vére kenyérben és borban, melyet Krisztus maga azért rendelt, hogy azt mi, keresztények együk és igyuk.”(Luther: Kis Káté. Az úrvacsora magyarázata) Majd valamivel később mindehhez hozzáteszi, hogy ez a hívők számár

Tovább
Konfirmáció

Konfirmáció

Minden kultúrában és vallásban jellemző, hogy a felnövekvő ifjakat szép szertartással fogadja nagykorú tagjaivá a közösség. Az evangélikus egyházban az élet ezen pillanatát konfirmációnak nevezzük.  Mit jelent a konfirmáció? A konfirmáció latin eredetű szó, jelentése: megerősítés. Az egyházi konfirmáció esetében a Szentlélektől kérjük a Jézusban, mint Isten fiában való hit megerősítését. Mivel a szülők és keresztszülők fogadalmat tettek

Tovább

Temetés

Életünk legnehezebb pillanatában: Jézus mondja: Aki hisz énbennem, ha meghal is él! (János evangéliuma 11:25) Ez az ige legyen bátorításul és vigasztalásul minden gyászoló családnak! Néha szinte megfoghatónak érezzük Isten jelenlétét, máskor pedig olyan, mintha elrejtőzött volna. Különösen akkor tűnhet távolinak a Mindenható, ha elveszítünk valakit, akit szeretünk. Pedig hitünk szerint Isten ilyenkor is mellettünk van, és elkíséri az úton azt is, aki e

Tovább
Lelkész

Lelkész

Kedves Látogató! Szeretett Testvérem! Pongrácz Máté evangélikus lelkész vagyok, a Győr-Ménfőcsanaki Evangélikus Egyházközség lelkésze. Győrben születtem, és születésemtől fogva egy Győr melletti kis faluban, Győrságon éltem. Tanulmányaimat a győri Péterfy Sándor Evangélikus Gimnáziumban végeztem. Az iskola keresztyén légköre és családias hangulata meghatározó élménye volt gyermekkoromnak. A tanulmányok mellett 12 évig hegedültem, a Győrsági Evan

Tovább