Európai vakáción Pál apostollal

Európai vakáción Pál apostollal

Közel 100 résztvevővel zajlott a ménfőcsanaki evangélikus hittantábor július közepén. A táborra nemcsak Ménfőcsanakról és Gyirmótról, de Koroncóról is érkeztek hittanosok, hogy együtt éljék át Pál apostol missziói útjainak különleges eseménysorát.

A fiatalok képzeletben eljutottak Ciprus szigetére, Filippibe, Athénba, Máltára és Rómába, a sok bibliai történeten keresztül pedig Isten örömhírét ismerhették meg még jobban.

A gyermekhét során játékos vetélkedőkre, előadásokra és réteskészítésre is sor került, a szerdai napon pedig Tatára kirándult el a népes csapat, hogy a Fényes tanösvényt végigjárva megismerkedhessenek a természet csodáival, valamint a tanösvény mellett elterülő strandon kipihenjék a túra fáradalmait!

A tábor Istentisztelettel zárult, ahol Pongrácz Máté evangélikus lelkész megköszönte a több mint 10 segítő megfeszített munkáját, akik egész héten, sőt már a tábor megkezdése előtt is azért szorgoskodtak, hogy minden gyermek élményekkel teli térhessen haza egy-egy nap után családjához.