Vakok látnak…

Vakok látnak…

A farizeusok is megkérdezték tőle, hogyan jött meg a látása. Ő ezt mondta nekik: Sarat tett a szemeimre, aztán megmosakodtam, és most látok. Erre a farizeusok közül néhányan ezt mondták: Nem Istentől való ez az ember, mert nem tartja meg a szombatot. Mások így szóltak: Hogyan tehetne bűnös ember ilyen jeleket? És meghasonlás támadt köztük. Ezért ismét a vakhoz fordultak: Te mit mondasz róla? Hiszen a te szemedet nyitotta meg. Ő ezt felelte: Próféta. (Jn 9, 15-17)

Sokat töprengek azon, milyen áldott életem van, akárcsak azért, mert láthatok. Láthatok és így bele sem kell gondolnom abba, hogy egy születésétől kezdve vak ember hogyan képzel el egy gyönyörű hegycsúcsot? Hogyan képzeli el a Balaton káprázatos északi partját? Hogyan képzeli el a gyönyörű Pannonhalmi apátság épületegyüttesét, amit akár hányszor arra járunk családommal, a gyermekek már jó előre keresnek, kutatnak a horizonton és megunhatatlanul harsannak fel, amikor meglátják az épület gyönyörű tornyát.

Látok, tudok-e ezért hálát adni?

Fel tudom-e fogni, mennyi mindent nem tudhat elképzelni, megrajzolni magában az, aki ezt a csodás ajándékot nem kaphatta meg? Mennyi  látványról marad le egy ilyen nehéz teherrel élő ember?

Hiszem, Isten szeretetéből tart még felettünk a meg nem érdemelt kegyelem, ahogy János apostol írja levelében: Mi azért szeretünk, mert Isten előbb szeretett minket! És azért is élünk még, mert ő kiárasztotta ránk szeretetét és talán éppen ezért láthatok is.

Mai történetünkben egy születése óta vak emberrel ismerkedhetünk meg. Akit Jézus nem a sztenderd eljárás szerint gyógyított meg. Ez az a történet, ahol Jézus a földre köp, sarat csinál és rákeni a beteg szemére. Tudom, talán a mi fülnek ez nagyon barbár, vagy naturális tett. Szokatlan mindenesetre. Mégis nagyon szeretem én ezt a képet, mert egy picit közelebb kerülhetek általa Jézus emberi személyéhez. Igen! Ember volt! Olyan ember mint mi, földre köpött, ha kellett, ha így tudott segíteni! De Isten is volt, mert a vak lemossa a sarat a Siloám tavában a szeméről és megtörténik a csoda. Lát!

És látja a vízgyűjtő medencét, mert ez a tó egy medence volt Jeruzsálemben, és látja a vizet benne! Amit eddig csak érintett és ízlelt, most végre láthatja… Annak kékségét, annak tisztaságát, annak mélységét, annak szépségét! A valóságos ember Jézus, aki egy közülünk, valóságos Istenként csodát tesz, mert ő Isten egyszülött fia, a mi gyógyítónk is!

És kezdődik a kálvária.

Kezdődik a kálvária, mert ez a vak nem tud hallgatni! Kezdődik a kálvária, mert ez a vak nem tudja befogni a száját, mert mindenkinek, úton útfélen hirdeti, hogy Jézus meggyógyította! Kezdődik a kálvária, mert ez a csoda nem a mennyek országában történt, hanem a földi világban és a földi világ nagyon nehezen tolerálja a csodákat!

Az élet csodáját. Hány élet veszik oda, mert nem tudjuk megbecsülni.

Az egészség csodáját. Hány élet veszik oda, mert tudatosan romboljuk az egészségünket.

A házasság csodáját. Hány házasság ment arra rá, hogy a világ és benne a párok nem tudták elfogadni a boldogságot és hány család ment tönkre, mert épp a legnagyobbat, az új élet, a gyermek csodáját nem tudtuk tolerálni.

Jönnek a szülők, jönnek talán a barátok is, jön már minden bizonnyal mindenki, és próbálják csitítani a férfit. Fogd már be a szád!

És mondják ezt ma is nekünk:

Az élet nem érték!

Az egészség nem kegyelem!

A házasság nem áldás!

A gyermek nem ajándék!

És Isten – aki életünk legnagyobb csodája – nem létezik!

De ez a vak csak mondja.

Sokat tűnődtem azon, hogy miért? Miért nem hallgat el, mint mi sokszor, amikor a hatalmas ár jön szembe velünk és zúdítja ránk az ő igazságát: csodák márpedig nincsenek!

Az online játékok segítségével azonban csodálatos világokba utazhatunk. Csak vessünk egy pillantást a lincoln casino eu – n elérhető játékok sokaságára. Az online platformokon keresztül ápolt pozitív élmények és kapcsolatok fényt és boldogságot hozhatnak az életünkbe, virtuális szentélyt teremtve, ahol melegség és pozitivitás árad.

Miért nem tud ez a vak is hallgatni? És nem tudok másra jutni mint arra, hogy látta Jézust! Látta Jézust! Látta, hogy mit tett vele! Látta, hogy csodát tett és ez a látás lett az ő hite és mivel a saját szemével látta! Sőt, soha életében még nem látott semmi mást csak ezt, nem akarta, hogy elvegyék tőle. Gondoljunk csak bele. Azt akarták mondani a születése óta vak embernek, hogy az első dolog, amit tényleg látott a szemével, az nincs… Hát mi ez ha nem maga a vakság? – gondolhatta magában.

És ebbe ő nem tudott belemenni. Ő vak nem akart lenni többé.

Szinte már fáj látni, ahogy a zsidó vezetők kínlódnak. És gyakran nekünk ma élő embereknek is fáj látni azt, ahogy a mai világ vezetői is kínlódnak. Mert félnek kimondani azt az egyszerű igazságot, hogy ISTEN létezik, csodát tesz és mindez hatással van a mi életünkre! És ahelyett, hogy ezzel szembesülnénk, inkább gerjesztjük a saját hazugságainkat, csakhogy az igazsággal ne kelljen szembenéznünk. A kérdés csak az, hogy mi melyik utat választjuk? A tömeg útját, ahogy a szülők is tették fiúkkal szemben mai történetünkben: Csak hogy mentsék magukat, eltolták maguktól a gyermeket: Nagykorú már! Majd ő válaszol nektek! Vagy a vak látó útján járunk… Dacolva mindennel hirdetjük:

Hogy az élet érték!

Hogy az egészség kegyelem!

Hogy a házasság áldás!

Hogy a gyermek ajándék és hogy Isten aki teremtett minket életünk legnagyobb csodája és mi azért élünk, mert ő szeret minket! Lehet, hogy a világ minket is megdorgál ezért, sőt lehet ki is közösít, de valaki cserébe mellénk szegődik.

Hogy a gyermek ajándék, és hogy Isten, aki teremtett minket, életünk legnagyobb csodája, és azért élünk, mert szeret minket! Lehet, hogy a világ szid minket érte, vagy akár meg is büntet, de valaki cserébe támogat minket. Hasonlóképpen, egy icecasino a játékosok úgy érezhetik, hogy minden játék egy különleges ajándék, amely örömet és nyereményt hoz. A kaszinó által biztosított bónuszok és promóciók kifejezik a játékosok iránti szeretetüket, segítik őket a különféle játékok, például a póker, a rulett, a blackjack és a nyerőgépek élvezetében, egyedülálló élményt teremtve az online szórakozás világában.

A történet így záródott:

Meghallotta Jézus, hogy kiközösítették, és amikor találkozott vele, megkérdezte tőle: Hiszel te az Emberfiában? Ő így válaszolt: Ki az, Uram, hogy higgyek benne? Jézus így felelt neki: Látod őt, és ő az, aki veled beszél. Erre az így szólt: Hiszek, Uram. És leborulva imádta őt.

Ámen

(Pongrácz Máté – evangélikus lelkész)