Az emlékezés és a jövőbe tekintés fái

Az emlékezés és a jövőbe tekintés fái

65 évvel ezelőtt rakták le templomunk alapkövét. Az ünneplő közösség erre az eseményre emlékezve és a jövőbe tekintve a hálaadó istentisztelet után – ahol az elkészült tetőszerkezetért adtak hálát – a gyülekezet gyermekeinek segítségével két fát ültetett a templomkertbe.

Az ültetés egyben a Teremtés Hete rendezvénysorozat része is volt, melynek célja, hogy a gyülekezetek is felhívják a figyelmet a teremtett világ iránt érzett fokozott felelősség szükségességére. A faültetés kapcsán a nevelési szándék is előkerült, hiszen a gyermek istentiszteleten résztvevő hittanosok és óvodások is segítették a fák ültetését. A játszótér mellett emelkedő norvég juharok pedig újra és újra emlékeztetni fogják az evangélikus fiatalokat a fák ültetésének gyönyörű pillanatára.

A fák beszerzésében az Ararát Teremtésvédelmi Munkacsoport is anyagi támogatást biztosított.

A templom külső megújítása régi terve volt a közösségnek. Ezen munkákat az EEÖR-KP-1-2021/1-001028 azonosítószámú támogatásból tudta fedezni gyülekezetünk, melyet a Bethlen Gábor Alapkezelőn keresztül Magyarország Kormánya biztosított a Győr-Ménfőcsanaki Evangélikus Egyházközségnek.