Textus: Jel 22,16-1

„Én, Jézus, küldtem el angyalomat, hogy ezekről bizonyságot tegyen nektek a gyülekezetekben. Én vagyok Dávid gyökere és hajtása/ága, a fényes hajnalcsillag.17 A Lélek és a menyasszony így szól: Jöjj! Aki csak hallja, az is mondja: Jöjj! Aki szomjazik, jöjjön! Aki akarja, vegye az élet vizét ingyen!”

Kedves Testvéreim az Úr Jézus Krisztusban!

Egy különlegesen szép előadás végén vagyunk, amelynek a csodáját épp az adja, hogy a mi gyermekeink játszották el! Gyönyörűek voltak az angyalok! Csodálatosan ragyogtak a csillagok! Együtt élhettük át, ahogy megérkeztek a pásztorok is betlehembe, megtalálták a kopott istállót és benne a szent családot! De a messzi napkeletről sem maradhattak el a bölcsek, nem is késlekedtek, szép koronájukkal jelezték tisztességüket!

Végül pedig Máriára és Józsefre szegeződtek a tekintetek, hogy beteljesüljön mikeás próféciája:  „Te pedig, efrátai Betlehem, bár a legkisebb vagy Júda nemzetségei között, mégis belőled származik az, aki uralkodni fog Izráelen.”

Gyönyörűek az ünnepi fények az utcán, csodálatosak a betlehemesek, amit majd ha megyünk haza, mindenfelé láthatunk, még a mi kis templomunk bejáratánál is van, amit a fiatalok készítettek!

És egyszer csak a háttérből: Szelíden és halkan még megszólal egy hang!

Jól emlékszem jó pár évvel ezelőtt történt, hogy egy különleges előadást láthattam. Az előadásnak mély és elgondolkodtató üzenete volt, mégis a színészek egy kicsit oldva a feszültséget, könnyedebb hangvételben zárták a darabot, így a hatalmas siker és a véget nem érő taps nem maradhatott el.

Bennem azonban hiányérzet maradt, mert úgy éreztem, a lényegről a darab zárása elvette a fókuszt. Szép lassan a taps elhalkult, a függöny elhúzódott és mindenki kezdett szedelődzködni a nézőtéren. És ebben a pillanatban a tragikus hős egyszer csak visszatért a színre. Kibújt a függöny mögül és elmondta a záró monológot!

Valaki állt, valaki már az ajtóban volt, valaki már a ruhatárhoz rohant megelőzni a tömeget. Mások meg még a helyükről sem tudtak felállni a tömeg miatt. Dermedt csend lett úrrá a teremben. Senki nem mozdult. Nem mert mozdulni. egész héten hordtam azt a mondatot, amit a főhős ilyen furcsa módon még elküldött velünk!

Most mi is túlvagyunk az előadáson és látszólag az amiért jöttünk megtörtént. Talán már sokan közületek az ajándékokon töprengtek. Mit fogok kapni, örülni fogunk-e egymásnak? Talán mások már a vacsorán törik a fejüket? Jó lesz-e a halászlé, elég-e a só vagy épp a bors? Finom lett-e a sütemény? Ideérnek-e időben a gyerekek? Mi lesz a beteg édesanyámmal?

Ezernyi félelem és öröm van bennünk és amikor már lassan indulnánk!

A függöny mögül előbukkan JÉZUS: Szelíden és halkan és azt mondja neked, aki még itt vagy nem csak testben, szívben és lélekben: Jöjj!

Jöjj és vedd észre mi történt ma veled.

Vedd észre, hogy ezek a gyermekek ma nem mesét szavaltak, hanem rólam tettek bizonyságot! Ezek a gyermekek ma azt mesélték el, hogy én vagyok Dávid gyökere, a fényes hajnalcsillag! Én vagyok az, akire a zsidó nép és rajtuk keresztül az egész világ évezredeken keresztül várt!

Én vagyok az isten fia! Én vagyok a mindenség Ura és ma én szólok hozzád! Jöjj!

Gyere be a díszletek mögé! Lépd át az ádventi forgatagot.

Törd át a megkövesedett szívek frontvonalát és ismerjük meg egymást!

Mert az ünnep nélkülem üres, de velem teljes! Mert nálam van az élet vize! Az a víz, amelyből ha iszol nem szomjazol meg soha! Az a víz, amely az örök életre vezet! Az a víz, amely megtisztít régi bűnöktől és új emberré tesz!