Ádvent harmadik vasárnapján, mint az év összes vasárnapján a délutáni órák gyülekezetünkben a fiataloké. 15 órától konfirmáció órára kerül sor, 16 órától pedig ifjúsági órára gyűlhetnek össze a ménfőcsanaki ifjúság tagjai. Ez a vasárnap azonban más volt mint a többi, hiszen mindkét alkalmon mézeskalács házikók készítésére került sor. A játékos foglalkozás célja, hogy a közös munka segítségével jobb közösséggé formálja a fiatalokat. A
Vár mindenkit a ménfőcsanaki Betlehem
Két év kényszerű kihagyás után újra együtt ünnepelhetünk a ménfőcsanaki Betlehemnél. Várunk mindenkit szeretettel a gyertyagyújtásokra a Posta melletti parkba a fájdalmas Szűzanya szobor mellett felállított Betlehemhez egy közös imádságra, elmélkedésre, ahogy 2012 óta minden adventi időszakban. Szeretettel emlékezünk Invics Lászlóra, aki az elmúlt 10 évben gondos gazdája volt a Betlehemnek és a bárányoknak. Gondoljunk Rá szeretettel, legyünk minél többe
Házasság mint érték
Gyülekezetünk lelkésze a Karc FM műsorán beszélt a házasság és a családi élet értékeiről, fontosságáról. A beszélgetést az országos rádiócsatorna a Youtubon is rögzítette, így megtekinthető az alábbi linkre kattintva: https://www.youtube.com/watch?v=Nnxwg5zIjaU&t=1284s
Orgonakoncert az ünnepre hangolódva
Orgonakoncertre került sor ádvent második vasárnapján templomunkban, ahol egy fiatal művész, Kiss Gergő orgonista szólaltatta meg gyülekezetünk hangszerét. A győri Bazilika orgonistája elkápráztatta játékával a közönséget és igazi ádventi élményt adott a jelenlevőknek. A zeneszámok között Nikodém Géza a gyülekezet kántora segített egy-egy gondolattal eligazodni a muzsika világában! Az áldott alkalom után megfogalmazódott, többször lenne szükség ilyen
Kreatív délutánnal indult ádvent
Kreatív délutánra gyűltek össze fiatalok és idősek a ménfőcsanaki evangélikus gyülekezeti házba, hogy együtt hangolódjanak az ádvent gyönyörű időszakára. A délután folyamán lehetőség nyílt mézeskalácsokat díszíteni, ádventikoszorút és kopogtatókat készíteni, valamint képeslapokat és apró ajándékokat alkotni papírból és számtalan más eszközből. Hálásan köszönjük a sok segítő kéz kreativitását és az előkészítésben végzett nagy munká
A találkozás öröme – Idősek napja
Az idei évben is az idősek megvendégelésével zárult az egyházi év gyülekezetünkben. Fontos az idősek munkáját, közösségünkért valós szolgálatát elismerni és olyan teret biztosítani, ahol lehetőség nyílik beszélgetésre, a régi időkre emlékezésre és a jövőbe tekintésre. Az alkalom az ifjúság rövid műsorával kezdődött, majd Pongrácz Máté lelkész osztotta meg ünnepi gondolatait a jelenlevőkkel. Az eseményről készült képriport az alábbiakban
Gyülekezeti hétvége Kőszegen
A festői Kőszegen vehett részt közösségünk egy hétvégén Isten és az ő igéje társaságában. A hétvége célja, hogy átala a közösség tagjai jobban megismerhessék egymást, barátságok alakuljanak ki és a családok, házasságok megerősödjenek egymás tapasztalatainak megosztása által. A gyülekezeti hétvégére 40 fő regisztrált, és péntek este a megérkezés után rögtön egy izgalmas feladat várta a résztvevőket. A közösségnek kellett egy áhítatot me
Reformátusokkal közös ünnep
A tavalyi - hagyományteremtő - évhez hasonlóan, idén is közösen ünnepeltek a ménfőcsanaki református és evangélikus testvérek Reformáció ünnepén. A tavalyi évben templomunk, idén az új Győrújbaráti Református Imaház adott otthont az eseménynek. Isten igéjét Pongrácz Máté evnagélikus lelkész hirdette, a reformáció értékeire fókuszáló előadással pedig Bella Péter református lelkipásztor készült. Az ünnep végén szeretetvendégségre is sor került
Az emlékezés és a jövőbe tekintés fái
65 évvel ezelőtt rakták le templomunk alapkövét. Az ünneplő közösség erre az eseményre emlékezve és a jövőbe tekintve a hálaadó istentisztelet után - ahol az elkészült tetőszerkezetért adtak hálát - a gyülekezet gyermekeinek segítségével két fát ültetett a templomkertbe. Az ültetés egyben a Teremtés Hete rendezvénysorozat része is volt, melynek célja, hogy a gyülekezetek is felhívják a figyelmet a teremtett világ iránt érzett fokozott
Országos Találkozón jártunk
Egyéves előkészítő munkálatok után tegnap sor kerülhetett az Evangélikus Presbiterek Országos Találkozójára. Ezen én veteránként vettem részt, mert ebben a ciklusban már nem vagyok tagja a presbitériumunknak, azonban éltem azzal a lehetőséggel, hogy a megüresedett helyre meghívást kaptam. A rendezvény egészét nézve nincs olyan részlet vagy mozzanat, melyet ne a tökéletesség legmagasabb fokával tudnék jellemezni.